Nyissuk ki az ablakot!

 candle-flowerMost már a harmadik héten járunk a mostani hat hetes tematikus körben, amelynek a témája a “Tummo” vagyis a tibeti belső tűz meditáció.  Örülök, hogy a legtöbb embernél már elkezd kisimulni a meditáció – még akkor is ha az első órán kissé (vagy inkább nem is kissé…) összetettnek tűnt nekik.  Már nem csak meditációként tudunk jobban elmélyülni hanem fizikailag is, és múlt hét óta nyitott ablakkal gyakorolunk!  Eddig nincs egyetlen ember, aki meditáció közben fázik.  Az az érdekes, hogy mi történik pont utána, mialatt még mindig ülünk a nyitott ablak mellett.  A fokusz nélkül már egy-két percen belül fáznak az emberek, és gyorsan fűtnöm kell!  Elképesztő, hogy mennyire hatékony a Tummo vizualizációja és az erre alkalmazott légzés technikája.  Ahogy a Lama Yeshe egyszer mondta a Tummoról: “It’s the real chocolate!”

Ezen a héten a különböző belső melegről beszélgettünk és arról is, hogy a szeretet terjesztése is kaphat szerepet a Tummoban.  Ebben a fantasztikus gyakorlat minden benne van!